Menü Bezárás

Kategória: Egyéb

Szépkorúak napja 2020

Az Idősek Napja az idős emberekről, az ő tiszteletükről szól. „Az ember akkor öregszik meg, mikor mosolyog azon, amin valaha sírt, és nevet azon, amiért…

Abaúji Étkek Fesztiválja

A nyár utolsó hosszú hétvégéje sem telt programok nélkül. Augusztus 22-én szombaton 9.00 órakor az „Abaúji étkek fesztiválja” került megrendezésre. A romantikus regéci vár tövében,…

Ország Görbe Túra 2020

A BABETTA TÚRÁZÓK 2020-08-01 -én indultak el Szegedről az országjáró körútjukra a határmenti falvak érintésével, hogy megrajzolják Magyarország képét. A sorsnak illetve a technikának köszönhetően,…

Meghívó: Abaúji Étkek Fesztiválja

Az ABAÚJ-ÉRTÉKEINEK MEGŐRZÉSÉÉRT EGYESÜLET 2020.08.22.-én a REGÉCI és MOGYORÓSKAI Önkormányzattal közös szervezésben a REGÉCI VÁRBAN megrendezi az „Abaúji étkek fesztiválját”. A rendezvényre szeretettel várják a…

ROCKSULI 2020

KULTÚRA MÁSIK MŰFAJA KÉKEDEN 2020-ban tizenharmadik alkalommal gyűlnek össze fiatalok az ország különböző pontjairól, hogy a már régi hagyománynak örvendő kékedi Rocksuli táborban részt vegyenek.…

MEGNYÍLT A KIÁLLÍTÁS

A Más-Mozaik Egyesület már 1999-ben és 2000-ben is szervezett művésztelepet a krakkói művészeti akadémia növendékei és fiatal debreceni alkotók részvételével. A húszéves évforduló kapcsán szerveződött…

KIÁLLÍTÁS 2020

KÉKEDEN  ÚJRAÉLED A KULTÚRA Az elmúlt vírusos időszak után, a változékony időjárás ellenére ismét megnyitotta kapuit Kéked Művésztelep – Képzőművészeti Alkotóműhely. Neves művészek  gyönyörű környezetben…

ZHK Tájékoztató e-mail cím változásról

Tisztelt Partnerünk! Felhívjuk figyelmüket, hogy a Zempléni Z.H.K. Hulladékkezelési Közszolgáltató Nonprofit Kft. központi e-mail címe (zemplenizhk@t-online.hu) megszüntetésre került. Az új elektronikus cím: zemplenizhk@zhk.hu Kérjük tájékoztatásunk…