Sok szeretettel vártuk a kékedi gyerekeket 2022.02.05-én szombaton kézműves foglalkozásra.
A vártnál nagyobb érdeklődés övezte a foglalkozást, mely a közösségi színtér nagytermében vidám jó hangulatban telt, és a résztvevőket egy kis édességgel és üdítővel vendégeltük meg.
A program a Valentin napra és a farsangra való felkészülés volt.
Előszőr a Valentin napi szeretet szimbólumok elkészítésében jeleskedtek a gyerekek, majd ezt követően a farsangi álarcok elkészítésével foglalatoskodtak.
Pihenés közben a fotó sarokban a sellő és a bohóc tábla mögött arcukat beillesztve készültek a fényképek.
Jó volt látni a csillogó szemüket, mikor szüleiknek örömmel mutatták az elkészített Valentin napi meglepetést.
A legjobban annak örültek a gyerekek, hogy az elkészített alkotásokat kirakták a könyvtár ablakába, mert így meg tudták mutatni a barátoknak, testvéreknek és nagyszülőknek, hogy milyen ügyesek és kreatívak voltak.
Maczega Mártonné
Közművelődési szakember
